Jó 10 évvel ezelőtt apukám szerzett egy felújítandó asztalt, és félretette nekem, hisz tudta, odavagyok az effajta bútorokért, meg akkoriban újítgattam fel ezt-azt, és láttam benne fantáziát. Szúmentesítettem, aztán gondoltam, majd nekiállok valamikor. A szüleim őrizték-őrizték, aztán elköltöztek, de nekem az asztal még kellett, így elhozták azt...
A VÁLTOZÁS valamiféle KÁOSZ-t hoz létre a valóságunkban, majd ezt követi a LETISZTULÁS, s végül helyreáll a REND … és jön egy újabb kör. :)
A napokban végre videót terveztem felvenni: hosszú idő után újra inspiráltnak éreztem magam ehhez, kedvem volt hozzá. Adott volt a téma, kedvem volt ehhez felöltözni, sminkelni, beállítani a technikát, fényt (no igen, ez legtöbbször így megy :)), és ahogy leültem, elkezdtek a társasházban fúrni. Hangosan. Nagyon hangosan.
Kipakoltam a mosogatógépből, elraktam az evőeszközöket is. A kések számára két fakk is van a fiókban, de én ma mégis az egyikbe tettem többet, hisz befért. Becsuktam, majd kicsit később az ebédhez terítve venném ki az evőeszközöket, de valami elakadt. Nem tudtam kihúzni a fiókot, egy kés elmozdult, magasabbra került és elakadt felül: se ki-se be.
Minden, ami nem vagy hajlandó lenni, amit visszautasítasz, aminek ellenállsz, amivel nem vagy megengedésben, az felbukkan, az nyomogatja a gombjaidat.
Ma pont 9 éve, hogy beértem Santiago de Compostela-ba, miután végigjártam az El Camino-t. 2012. szeptember 1-jén kaptam meg a zarándok oklevelemet (compostela-mat).
8 évnyi szerelmi tapasztalat Shannon O'Hara-tól és Max Zoulek-től 10 pontba foglalva:
