Bemutatkozás

Ősz Titanilla vagyok, a LeonArt Consulting megálmodója,

Coach, Tréner, Tanácsadó, mindemellett Access Bars™ és Body Facilitátor, LEMangURIA® szabadmozgás foglalkozásvezető. 

Közel 14 évig multinacionális környezetben gyűjtöttem tapasztalatokat, ahol folyamatfejlesztéssel (pl. lean), tréningekkel, projectvezetéssel foglalkoztam. 

Ez idő alatt elindult saját belső útkeresésem, önismerettel kezdtem foglalkozni, kipróbáltam számtalan eszközt, módszert, majd 2012-ben végigjártam az El Camino-t. Ezt követően már célzottabban képeztem magam, elvégeztem több coach képzést, mediációt és különféle technikákat tanultam.

Lételemem a fejlődés, így folyamatosan bővítem ismereteimet, szélesítem látóköröm szakmailag és magánemberként. A hagyományos coaching és tréning technikák mellett a LEMangURIA® mozgásimprovizációs, testtudatos módszere és az Access Consciousness™ eszközei, korlátlan lehetőségei hoztak friss szemléletet a munkámba és az életembe. Mindkét módszert "tanítom" és tanulom is, ami által egyre többet kaphatok önmagamból, s egyre nagyobb lehetőségekkel tudok ügyfeleim életéhez, sikeréhez hozzájárulni.

Vállalkozásomat 2013-ban indítottam, akkoriban még főként az egyéni konzultációkra, kisebb csoportos coaching foglalkozásokra fókuszálva. Tudásom, tapasztalataim bővülésével növekedett a portfólióm, s mára két fő irány bontotta ki magát: a Life és a Business vonalra. 

Life - főként magánszemélyeknek: 

A konzultációk, kezelések, önismereti programok, tréningek során coaching technikákat, Access Consciousness™ eszközeit és művészetterápiás módszereket (pl. képek, mozgás, tánc, rajz) is használok. 
Az aktuális Life programjaimat itt találod. 

Business - üzleti ügyfeleknek:

Szakértőinkkel sok évnyi multinacionális vállalati és KKV szektorban gyűjtött tapasztalatot felhasználva, ám új szemlélettel megfűszerezve dolgozunk azon, hogy Ügyfeleink elérjék vagy túlteljesítsék a kitűzött céljukat.  
Üzleti ajánlatért emailben várjuk a megkeresésed.



A LeonArt Consulting küldetése,

hogy megerősítse ügyfeleiket képességeikben, s hogy inspirálja őket a fejlődésre


Szakértőink , együttműködő partnereink